Mostanában – és általában – elég sokat vitatkozok értelmes és művelt emberekkel bizonyos hírekkel, információkkal kapcsolatban, és arra a felismerésre jutottam, hogy a 25 év felettiek jelentős része gondolkodás nélkül elhiszi, amit az újságban olvas, rádióban vagy tévében hall. Ezzel kapcsolatos az alábbi agymenésem.

Hadd kezdjem a fiatalokkal, jellemzően a 25 év alattiakkal.

Ez a korosztály már csakis az internetről tájékozódik. Mindenről.

Nemcsak a moziműsort nézik ott meg, és persze játszanak megállás nélkül, hanem a baráti körüket is ott alakítják ki, „tartják karban”, és ha érdekli őket, a politikai, társadalmi, sporthíreket is onnan gyűjtik be (nem beszélve a szórakozási szokásaikról – Netfix, DAZN, Spotify, Minecraft, stb. – Fúj! :-)).

Szándékosan írtam, hogy „gyűjtik be”, nem pedig „olvassák”, mert jellemzően videókat, vlogokat néznek, podcastokat hallgatnak, olvasni csak akkor olvasnak, ha már végképp elkerülhetetlen. Mivel az internet létezésének a korában nőttek fel, egy csomó olyan inzultus/impulzus érte őket – erőszak, gyilkosság premier plánban, tüntetések, vírustagadók, laposföld-hívők, satöbbi –, ami kialakított a szerencsés többségben egy szűrőt, valamint azt a reflexet, hogy nem hisznek el mindent. Pontosabban

mindent megkérdőjeleznek.

(Ezt a kritikus szemléletet, kritikus gondolkodást a magyar oktatási rendszer módszeresen próbálja kiirtani a diákokból, de ezt most hagyjuk, a mai bejegyzésem nem erről szól.) És ha megkérdőjelezik, annak, ami igazán érdekli őket, automatikusan utána is járnak. Több mindent megnéznek róla, több forrásból is, és ha végképp nem értenek valamit, kikutatják a forrást, és onnan alkotnak képet a valóságról.

Nem hiszed el, és van elérhető közelségben egy 15-25 éves korú fiatal? Beszélgess vele egy kicsit, és meg fogsz lepődni, mennyire tájékozott olyan témában, ami érdekli.

Hogy tájékozódnak a 25 év felettiek, hogy tájékozódunk mi?

Nyilvánvalóan úgy, ahogy szocializálódtunk: amihez hozzászoktunk, amikor felnőttünk. A Népújságból, M1-ről, RTL Klubról, Kossuth Rádióból, néha a megszokott internetes hírportálokról satöbbi. És ahogy egyre idősebb korosztályt veszünk, egyre jellemzőbb a klasszikus hírforrás, és kevésbé az internet.

És képzeld, mit csinálnak a médiumok? A tulajdonosaiknak megfelelő híreket tolják (ami nem tetszik nekik, arról nem beszélnek, mintha nem is létezne), és sokszor bizony csúsztatnak, mellébeszélnek, hazudnak. Csúnya dolog a hazugság, mégis hazudnak.

Ugyanis egyrészt semmi retorziója nincs a hazugságoknak, másrészt okosak, ezért tudják, hogy az olvasóik, nézőik, hallgatóik többsége úgysem néz utána, hogy igaz-e, amit mondanak neki. Ráadásul ezek azt is tudják, hogy a közönségük lusta, ezért szereti, ha a médium elmagyarázza neki, a szájába rágja, hogy mit is jelent egy bizonyos információ. Mert a hallgatók, nézők, olvasók nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy van hol utánanézni az információknak. Igen, az interneten. Mert a „zinterneten” ott van minden forrás, ott, ha a valódi forráshoz mégy, nem pedig olyanhoz, aki „segít neked értelmezni” a forrást, és

1. elolvasod magad,
2. valamint értelmezed, amit olvastál (itt megint referálhatnék az oktatási rendszerre),

akkor rá tudsz jönni, hogy ki hazudik neked, és ki nem. Valamint ­– mellesleg – azt is megtudod, hogy mi az igazság.

Persze kevesen vannak, akik beszélik a forrás nyelvét, angolt, franciát, németet, görögöt, kínait, urdut. Láss csodát, az internet erre is kínál megoldást! Az összes böngészőnek van „fordító” funkciója, ami nagyjából érthető magyarra lefordít neked bármit.

Szóval, emberek! Nem azt mondom, hogy ne olvassátok, nézzétek, hallgassátok, amit csak akartok. Hanem azt, hogy

kételkedjetek,

és nézzetek utána az eredeti információnak az eredeti forrásból! A tények ismeretében sokkal érdekesebb vitatkozni, mint ha azzal érvelnénk, hogy „a rádió is bemondta”, illetve „Szijjártó/Soros/Gyurcsány/Orbán is azt mondta a tévében, hogy …”, vagy „az összes újság megírta”. Mert lássuk be, ilyen érvekkel vitatkozni a 21. században elég szánalmas.

Miért szúrt ez nekem szemet? Azért, mert a költözködéseink alkalmával egyszerűen nem volt már elérhető az a nyomtatott sajtó, vagy tévé, rádió, amihez hozzá voltam szokva, és más alternatíva után kellett néznem. És ez az alternatíva az internet. Nem nézünk már évek óta klasszikus tévét – RTL, MTV, akármi –, nem olvasunk nyomtatott újságot, még a rádiót is interneten hallgatjuk.

Gondoltam, néhány példát is adok ezekre a forrás-utánanézéseknek, de úgy döntöttem, mégsem. Ugyanis aki akarja, az eredeti forrásra is rá tudja mondani, hogy „nem hiszem el”. Hitről pedig végképp nincs értelme vitatkozni, a tényekről és azok összefüggéseiről amúgy is sokkal érdekesebb.