Mióta Németországba költöztünk – lassan 12 éve –, időről időre olyan komoly honvágy fog el, hogy muszáj belátható időn belül hazamennem Magyarországra. És ez a honvágy nemhogy enyhülne az idő múlásával, hanem még fokozódik is. Viszont hazaérve, családdal, barátokkal, ismerősökkel beszélgetve, na jó, nem 2,5 perc alatt (a cím eléggé „klikkbéjt” volt), de 3 nap alatt a honvágyam „huss!”, mintha soha nem is lett volna. Nyilván ebben szerepet játszik – mind a honvágyban, mind a „huss”-ban – az idiotizmusom, szóval erről ne is nyissunk vitát, de alább azokat a tényeket (tényeket? eléggé szubjektívek, de én tényként élem meg őket) szedtem össze, amik a honvágy elmúlását előidézik.

Miről is beszélgetünk, miket hallok (friss még az élmény, most vettem ki a sütőből). Ezek a mondatok tényleg elhangoztak, és ebben a formában:

• „És, mit mondanak a németek a kormányuk működéséről?” „És arról beszélnek a németek, hogy Biden fiának mekkora földjei vannak Kelet-Ukrajnában?”
• „Németországnak vége! Már reménytelen.”
• „Na, kíváncsi vagyok, mit szólnak majd (a németek), ha nem lesz áram.”
• „200 milliárd euró támogatás a válságban? Az semmi!”
• „Ahelyett, hogy (a németek) fegyvert adnak az ukránok kezébe, inkább a békéért kellene küzdeni.”
• „Én hallom mind a két oldalt, tudom mi történik.”
• „Angela (Merkel) és Ursula (von der Leyen) is korruptak. Mindenki tudja, hogy Angela állami pénzen újíttatta fel a házát, Ursula férjének az üzlete pedig összeférhetetlen Ursula posztjával.”
• „Biden? Mekkora bolond az az ember, teljesen szenilis hülye.”
• „Putyin nem tehetett mást, az amerikaiak belekényszerítették.”
• „Az ukránok hogy bántak a kisebbségekkel? Most megnézhetik magukat.”
• „(Az ukránok) eddig nyolc éven át ölték Luhanszkban és Donyeckben az embereket. Nem csoda, hogy Putyin nem tűrte tovább.”
• „Most is az amerikaiak harcolnak az oroszokkal.”
• „Figyeld meg, egy év múlva már nem lesz olyan, hogy Ukrajna.”
• „Ha a (magyar) kormány nem lenne résen, elárasztanának bennünket a buzik, meg a pedofilok.”

És miről nem beszélünk annyit (valamennyit persze igen, de nem ezek a fő témáink):

• Család
• Ház
• Tervek
• Hobbi
• Nyaralás
• Kertészkedés
• Foci

De még azzal kapcsolatban sem esik szó, hogy

• Miért is demonstrálnak a pedagógusok és diákok?
• Merre lesz az előre az egészségügynek? Egyáltalán, szarban van-e az egészségügy?
• Orbán pereputtyáé már a magyar gazdaság jelentős része (legutóbb a Waberer’s legnagyobb tulajdonosai lettek)
• Nem lehet bizonyos üzemanyagokat kapni Eger benzinkútjainak kábé a felén
• Ezer forint egy fél kiló tészta, és négyezer egy kiló fagyasztott péksütemény?

Világos, más dolgok foglalkoztatnak bennünket. És talán az is egyértelmű, hogy bizonyos forró témákat próbálunk kerülni, mert olyan nagy különbség van a véleményeink között, hogy csak veszekednénk, azt viszont nem akarunk.

Hogy jutottunk idáig? Ugyanazokban a dolgokban hiszünk, ugyanazokat az értékeket valljuk:

• első a család (és a szeretet)
• nem lopunk, nem csalunk, és azokat is rühelljük, akik igen
• szeretjük a kertet, a zöldet, a természetet, a szépet, szeretünk szép helyekre utazni
• és szeretünk néha barátokkal legurítani egy sört, vagy kettőt

És mindezzel együtt nem tudunk normálisan beszélgetni, akár vitatkozni is?

 Úgy kezdtem ezt az írást, hogy mióta Németországba költöztünk – lassan 12 éve –, időről időre olyan komoly honvágy fog el, hogy muszáj belátható időn belül hazamennem Magyarországra. És ez a honvágy nemhogy enyhülne az idő múlásával, hanem még fokozódik is. Viszont hazaérve, családdal, barátokkal, ismerősökkel beszélgetve 3 nap alatt elmúlik a honvágyam.

Most már talán kiírtam magamból, hogy miért.

 Viszont egy dolog biztos: a hülyeségre nincs orvosság, ezért a honvágyam továbbra is vissza-vissza fog térni, mint ahogy én is kies kis hazánkba. (Optimizmusa miatt néha az egyik macskánkat is „reményhal”-nak hívjuk, lehet, hogy engem is úgy kellene.)

Vagy, ahogy egy nemrég elhunyt cimborám gyakran mondta (nemcsak nekem címezve, de ebben az esetben persze rám értem): „Marha!”